Egy fórum képregényes topikjában tette fel a kérdés egy általam igen nagyra becsült felhasználó. A következőképpen reagáltam:
Erdőbe sz*rik a medve? :D
Egyébként nagyon kínos helyzetbe hoztál most, ugyanis nem tudom, hogyan válaszolhatnék kielégítő, egyben a lehető legkevésbé félrevezető módon erre a kérdésre. Azért megpróbálkozok vele, s előre is elnézését a szóf*sásért.
Természetesen "jó cucc". Olyannyira, hogy a "jó" nem egyszerűen enyhe kifejezés, hanem már-már sértő a képregény által nyújtott színvonalra nézve (nem véletlenül kapott Eisner-díjat). Mégis, egészen más természetű színvonal ez, mint amit a képregények világának mindenki által ismert és elismert mesterei általában kínálnak - éppen ezért nehezen kúszik a nyelvemre a "zseniális" jelző. Nem tudom te hogy vagy vele, de én nagyon sokáig egy, már zseniálisnak kikiáltott képregénytől (ma már belátom, tévesen) mindjárt mélységet, számos réteget és értelmezési dimenziót, na meg persze "mondanivalót" vártam. Ezzel azonnal megfosztottam annak lehetőségétől, hogy önmagához, s nem a többi zseniálisnak kikiáltott cucchoz mérjem. A Chew kapcsán ez azért problémás, mert a legtöbb "zseniálisnak kikiáltott cucc" elsősorban drámai történet. A Chew ugyan rendkívül eredeti módon dolgoz fel kimondottan drámai témákat és leleményesen használ drámai formulákat, eszközöket - ám mindezt a humoros szórakoztatás jegyében teszi. A Chew könnyed, ám a legkevésbé sem bugyuta. Vannak mélységei és rétegei, ám azok megmaradnak a képregény saját dimenziójában, s az író nem törekszik társadalomkritikára vagy egyéb filozófiai/politikai természetű kinyilatkoztatásra. Nincs "mondanivaló", legfeljebb olyan tanulságok, amelyek csak azért lépik át a közhelyek számára sokszor elérhetetlen ingerküszöböt, mert a miénktől egy icipicit eltérő világban kerültek demonstrációra - de hát pont ez lenne a lényeg, nem véletlenül váltak közhelyekké (tessék neked mondanivaló :D).Mindezen felül imádni valóak a karakterek (minden nevesített mellékszereplőnek jut legalább egy emlékezetes momentum). Egyetlen pillanatra sem emlékszem, ahol a narráció, illetve párbeszédek erőltetettnek hatottak volna. Rob Guillory rajzainak köszönhetően pedig talán ez minden idők érzelmileg, "arcmimikailag" legkifejezőbb képregénye. Egy szó mint száz, kötelező darab. Legalább az első ötrészes arc-ot olvasd el - ha valami oknál fogva úgy éreznéd, hogy nincs kedved tovább olvasni, nem passzol az ízlésedhez, legalább lesz mire hivatkoznod. :D
((Tudom, tudom, olcsó húzás egy fórumhozzászólást blogposztként tálalni, de rendkívül kimerítő volt az elmúlt néhány nap, s a múlt heti megjelenésekről írandó kritikáimmal még sehol sem tartok, miközben már itt van a nyakamon az újabb eresztés is.))
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
