Mint látható, az utóbbi egy hétben nem igazán voltam túl aktív írás tekintetében... Egyrészt sok dolgom akadt, másrészt a SXSW konvenció után a "forróbb", ezzel együtt számomra érdekes képregényes hírek is mintha elapadtak volna. Maradt hát az olvasás, s mivel a múlt hét szerdai megjelenésekkel nem tudtam behatóan foglalkozni, inkább a régen megkezdett "maratonjaimat" folytattam, na és persze néhány még régebb óta halogatott GN-re is sort kerítettem.
Sikerült végre befejeznem a Marvel Annihilation eventjét, s régivágású sci-firől lévén szó, azt hiszem az a minimum, hogy jó szívvel ajánlom mindazok számára, akiket egy kicsit is érdekel egy, ha forradalmian nem is, minden más tekintetben viszont eszméletlenül szórakoztató módon kivitelezett, fantasztikusan izgalmas háborús űreposz a képregény műfaján belül.
Félreértés ne essék, ne számítsunk elmetágító gondolatokra és irodalmi mélységekre-magasságokra, ám mégiscsak jóval több ez a szokásos franchise-rókabőröknél - Keith Giffen tényleg mindent megtett annak érdekében, hogy egységbe rázza a Marvel korábban meglehetősen széttördelt kozmikus mellékhajtásait. Míg Jim Starlin az eventet megelőző Thanos sorozatával lendítette át a klasszikusnak tekinthető "Cosmic Marvel" univerzumot a XXI. századba, addig Giffen végre önálló karakterrel ruházta fel azt az Annihilation által. Persze a vájtfülű sci-fi rajongók az event majd' minden egyes elemére rásüthetnék a lerágott csont jelzőt, hivatkozásul segítségül hívva Kirby ekkor már több mint 30 éves témáit, a Starship Troopers-t, sőt, akár a DC Green Lantern line-ját is. Na de mit lehet tenni, a science fiction sok tekintetben ugyanolyan iteratív zsánerré vált, mint a képregényekre még jellemzőbb szuperhősök. S talán pont erre kellene helyezni a hangsúlyt a sorozat megítélésekor - az ismerős elemek olyan variációban kerülnek tálalásra, hogy az immáron nem csupán szerves egységet alkot, de túl is mutat önmagán, hasonlóan például az eredeti Star Wars trilógiához.
Pedig minden mintha minden a siker ellen szólt volna: nincsenek biztos forrásaim, de majdnem biztos vagyok abban, hogy a már emlegetett Thanos sorozat valójában egy 12 szám után elkaszált ongoing volt, s Drax Earthfall című minije is első blikkre nem tűnik többnek egy arcátlan marketingfogásnál, ahol is a karaktert az ekkor már igen népszerű, God of War-ból ismert Kratos-klónná dolgozták át... Aztán elkezdve az eventet bevezető prológust és négyrészes sorozatokat, hirtelen minden a helyére kerül: az egész univerzumot fenyegető invázió című klisé megtelik élettel, személyes indítékokkal, tragédiával, s egy csipetnyi humorral is - egyszóval: drámával. A karakterközpontú prológusok azt a benyomást kelthetik az emberben, hogy Nova, Silver Surver, Ronan és Super-Skrull egy csapat tagjaiként küzdenének az Annihilus vezette inváziós hadsereggel szemben, valójában azonban a háborús szituáció különböző helyszíneken történő feltárulását hivatottak tolmácsolni. Nova csillagközi rendfenntartó, aki hétköznapi életét teljes mértékben feláldozta hivatása oltárán, minek következtében igen hamar a bosszúálló hős archetípusának egyik megtestesülésévé válik. Silver Surfer egyfajta kozmikus detektívvé lép elő, ám a hardboiled ökölváltások helyét az esetében természetesen korai Gundam csatajeleneteket megszégyenítő energiapárbajok veszik át. Super-Skrull a végsőkig harcoló zord katona antihős szerepben. Ronan pedig... Maradjunk annyiban, hogy Dredd bírónak vitathatatlanul új kihívója támadt 2006-ban. Még Drax és Thanos is újabb dimenziókkal gazdagodnak, s Galactus szerepe is jelentősen átértékelődik az event által.
A sorozat bővelkedik a döbbenetes pillanatokban, a fősorozat hatodik, zárószámába például mindjárt három olyan jutott, amelynek mindegyikénél meg kellett állnom pár percre az olvasással, hogy teljes nagyságában be tudjam fogadni a királyságot aminek tanúja lehettem. Maga az Annihilation csak érintőlegesen kapcsolódik a hagyományos Marvel univerzumhoz (a Föld sorsa például majdnem teljesen zárójelbe kerül, a DC-vel ellentétben nem játszik központi szerepet ilyen nagyságrendek mellett), így az sem mentség, ha valaki ódzkodna a kiadótól - tényleg vétek lenne kihagyni bárkinek, különös tekintettel arra, hogy a a közelgő film alapjául szolgáló modern Guardians of the Galaxy eredetije is az Annihilation-ben gyökeredzik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
