Dan nihilista. Dan élvhajhász. Dant nem különösebben kötnek le olyan hétköznapi dolgok, mint karrier, család, s a civilizált együttélés szabályai, mivel meggyőződése, hogy mindez óhatatlanul stresszel jár, a stressz pedig rákot okoz. Végeredményében úgy testesíti meg a modern, urbánus hippi hitvallást, hogy nem állnak mögötte ideológiai megfontolások (főként mert semmire nem emlékszik 2000 előttről). Koncentrálóképessége súlyos ADD-ben szenvedőkével, rövidtávú memóriája pedig aranyhalakéval vetekszik. Dan továbbá lusta mint a dög - ha egyszer elfogja az álmosság, akár a Central Park kellős közepén is nyugovóra tér, "nem tökmindegy?" alapon. Mindent összevetve Dannek már rég alulról kellene szagolnia az ibolyát. Csak hát Dan sebezhetetlen.
Nem, nem szuperhős. Szimplán arról van szó, hogy történjék bármi - fegyverlövés, tűz, többemeletes zuhanás - karcolás nélkül megússza. Fájdalmat sem nagyon érez, így bár nem örvend túl jó kondíciónak, nincs miért visszafognia magát: úgy üthet, rúgkapálhat, amivel más kiugrasztaná a saját vállát vagy ripityára törné az alkarját. Nem akarom túlragozni, az Avatar Press kiadványaira manapság jellemző vérengzés itt sem marad el.
Dan azonban nem hiresség, akit az egész világ csodál - éppen ellenkezőleg. A felhajtás stresszel járna, a stressz meg ugye... Így hát inkább meghúzza magát. Magánnyomozóként dolgozik olyan összegekért, amiből más el sem tudja képzelni, hogy miképpen tudná eltartani magát. Bár sebezhetetlensége rendkívüli előnyökkel jár a munkája a során, azt nem köti a megbízói orrára, azzal ugyanis megnövekedhetnének a vele szemben támasztott elvárások.
De mint a legtöbb a történet, jelen képregény sem érheti be a főhős furcsa hétköznapjainak dokumentálásával. Valakinek fel kell ráznia az állóvizet, s ez a valaki Dan rég elfeledett lányaként, legalábbis magát így bemutató fiatal nő képében érkezik a címszereplő életébe, s aki mindjárt apja segítségéért könyörög - anyját meggyilkolta, testvéreit pedig elrabolta egy őrült szekta, s senki, még a rendőrség sem hajlandó segíteni. Klisé?
Az a helyzet ugyanis, hogy ehhez hasonló crime/noir újragondoláshoz, javítson ki valaki ha tévednék, de még nem nagyon lehetett szerencsénk. Tudjuk, milyen az unalomig ismételt detektív klisé: antiszociális, közömbös kívülálló, akik képtelen megállapodni, mivel soha sincs otthon. Dan azonban egészen másképp teljesíti eme klisé feltételeit: közömbös, mert sebezhetetlensége révén nem kell igazán aggódnia semmiért, kivéve persze valamilyen belülről fakadó betegség, például a rák miatt, amit az ő esetében tényleg csak a stressz válthat ki, ő pedig éppen emiatt függetleníti magát a társadalomtól, melynek működési szabályai valamiképpen mindig feszültséggel járnak. Sosincs otthon, mivel nincs is szüksége otthonra, család tekintetében pedig annak előnyei és vele a vele nyűgök közül az utóbbiak felé dől a mérleg nyelve.
Az ongoingnak szánt sorozat jelenleg a harmadik számnál tart az Avatar Press kiadásában, egy próbát mindenképp megér, aztán minden érdeklődő eldöntheti, hogy igényt tart-e a trade-re. Engem megvett kilóra. Író: David Lapham (Stray Bullets, Crossed, Ferals), rajzoló: Rafael Ortiz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
