Greg Rucka's Stumptown és a creator-owned forradalom
Címkék: magazin fantasy image crime idw detective boom studios
2012.09.28. 11:53
Greg Rucka Marveltől való távoztán felbuzdulva elolvastam saját tulajdonú képregényét, a Stumptown-t. Bár a műfajt jellemző ikonikus kliséket Rucka mondhatni a fejük tetejére állítja - baltaarcú hardboiled férfi helyett a főhős egy szerencsejáték, alkohol és nikotinfüggő, mégis szellemi fogyatékos testvéréről odaadóan gondoskodó 30-as nő, a történet nem valami nagyváros, hanem a rendkívül hűen ábrázolt Oregon állam helyszínein játszódik, továbbá nincsenek szexista klisék - Rucka vérbeli detektívtörténetet tett le az asztalra. A tervek szerint minden 4-5 részes volume egy-egy ügyet ölel majd fel, az első, "A lány, aki magával vitte a samponját, de otthon hagyta a Minijét" már bizonyította, hogy mind Rucka, mind pedig a rajzoló Matthew Southworth értik a dolgukat, a "Baba a bársonytokban" első száma pedig szintén kiváló olvasmányt ígér. Tudom, korai lenne kijelenteni, hogy 20 év után újabb creator-owned forradalom előtt állunk, ám ha a neves alkotók ilyen cuccokkal örvendeztetik meg a nagyérdeműt, akkor azt hiszem már nem is fáj annyira a mainstreamből való távozásuk.
Jó példa Chris Roberson, aki áprilisban jelentette be, hogy az idő előtt lelőtt iZombie, illetve a Fables-ből kinőtt Cinderella mini befejeztével végleg otthagyja, nem csupán a Vertigo-t, de cakumpúder az egész DC kiadót is. Roberson ezenközben még két címen dolgozott: Elric: The Balance Lost a Boom! Studios, illetve Memorial az IDW gondozásában. Előbbi egy Michael Moorcock történetei nyomán konstruált, a szó minden értelmében crossover történet különböző valóságok között (Moorcock olyan szerzőkre volt hatással, mint Neil Gaiman, Alan Moore és China Miéville), utóbbi pedig a lét és a mindenség természetén alapuló mágia motívumaiban íródott, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt tartalmas mese. Mondanom sem kell, hogy mindkettő messze túlszárnyalja Roberson Vertigonál írt iZombie-ját, ami most teljesen független attól, hogy a magam részéről nem rajongok túlzottan Mike és Laura Allred rajz-, illetve színezési stílusáért...
...ami ironikus, tekintettel arra, hogy a fenti, Mike Allred által rajzolt variant borító jobban tetszik, mint Darick Robertsoné. Igen, ez itt Grant Morrison új képregénye, a Happy!. Mit is mondhatnék, tanácstalan vagyok. Őszintén szólva, ha úgy nyomja valaki a kezembe ezt a számot, hogy nem tudom ki a szerző, akkor szinte biztosan Mark Millar-ra tippelte volna annak elkövetőjeként (cinikus főhős, erőszakos és mizogin jelenetek tömkelege, káromkodás a sokadik hatványon)... egészen addig a pontig, amíg a fent látható szárnyas egyszarvú fel nem tűnt a színen. Szarkazmus? Szatíra? Homage? Mi a jó büdös franc folyik itt? Lövésem sincs, de engem megvett kilóra, ha más nem, a második számig biztosan.
Egyedüli hátulütője ennek a mainstreamből való kivándorlásnak, hogy Rob Liefeldet is elkapta az ár, pedig a legjobb dolog, ami a saját szellemi tulajdonú címeivel történhetett, az a más írókhoz/rajzolókhoz történő outsourcing volt. Az Extreme Relaunch keretében indult újra a Glory, Prophet, Supreme, Bloodstrike, illetve Youngblood. Utóbbi kettő kreatív csavarral ad létjogosultságot a tipikusan 90es évek béli Image szuperhősök számára, a Supreme az Alan Moore sztorik szellemében folytatódik Erik Larsen tolmácsolásában, míg a Prophet a legkiválóbb Heavy Metal és 2000AD stripeket idézi, mégis modern hangnemben, s számomra a 2012-es év egyik, ha nem a legjobb képregénye idáig. Az Extreme Relaunch egyedüli páriája talán a Glory, amiben sajnos Joe Keatinge minden jó ötletére jut legalább egy elbaltázott sztorielem, fordulat vagy elcsépelt párbeszéd-részlet, s sajnos Ross Campbell rajzainak minősége is erősen hullámzó. A jövőbe kalauzoló 25. szám viszont minden ízében zseniális volt, kizárólag az ilyen csodák reményében követem továbbra is a sorozatot.
További érdekes fejlemény: pár hónappal ezelőtt indult útjára a teljes mértékben neves kreatívok által szerkesztett képregényes magazin, a Creator-Owned Heroes. Palmiotti & Gray és Steve Niles egy-egy stripje (sci-fi akció és posztapokaliptikus disztópia) mellett kiváló cikkeket, riportokat és interjúkat (idáig: Neil Gaiman, Paul Pope, Mark Waid és Scott Morse) kapunk egy 42 oldalas füzet áráért. Mindenesetre hitelesebb folyóirat a Future Publishing sokak által tartalmilag kontármunkának tartott, független címeket tényszerűen alulreprezentáló Comic Book Heroes című magazinjánál.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.09.28. 15:20:57
ghavin 2012.09.28. 17:33:48